2015. július 27., hétfő

2.évad 7.rész 2013 és Kyra terhes

Már rég volt az interjúm az Ellen Showban.Azóta,sok  interjún vagyok túl és fotózáson is.A hírnevem egyre csak nő,pont mint az általam tervezett ruhák száma.A mai napot Kyrával töltöm.Ő terhes.Az esküvőjük után 2 hónappal derült ki.Most 6 hónapos.Ez idő alatt Halston és James szakítottak.Halston megcsalta Jamest.Már James túllépett rajta és egy másik lánnyal randizgat.Az interjúm egy nappal előbb volt,hogy kiderült a barátnőmről,hogy babát vár.Nagyon nagy öröm számomra,hogy a legjobb barátnőm terhes.Reggel korán keltem.Elmentem hajat mosni,szárítani és vasalni.Megmostam a fogamat és felöltöztem.
Ez egy kicsit sportosabb.Felkentem egy kis sminket és elmentem Kyráékhoz.Besegítettem a kocsiba és indultunk a plázába.Még semmi babaholmijuk sincsen.Megérkeztünk a plázához és leparkoltam.Lementünk egy bababoltba és nézelődtünk.Közben egy képet is csináltam róla.
Olyan,szép.2 óráig voltunk bent a boltban és mindent megvettünk.Babakocsi,játék,ruha,hordozó meg még,ami kell.Megvettem a babakocsit,pár ruhát és kiscipőt.
Nem kellett volna semmit vegyél!-mondta egy öleléssel Kyra
De,ennyit csak adhatok!-mondtam
Persze,keresztanya!-mondta célozva a dologra
Keresztanya?-kérdeztem
Igen!-mondta
Köszönöm,Kyra Henderson!-mondtam nevetve
Nincs mit!-mondta és közben elmentünk egy kajáldába
Megettünk egy-egy szelet pizzát kólával.Elmentünk még egy vicces vígjátékra.Ma 2013.február 15-e.A mozi után sok autogrammot és szelfit készítettem a rajongókkal.Beszáltunk a kocsiba és elmentünk Kyráékhoz.Bementünk hozzájuk és nagy meglepetésemre Carlos,James és Kendall is ott volt.
Sziasztok!-köszöntünk
Sziasztok!-köszöntek vissza és Logan odafutott Kyrához
Édesek voltak nagyon.Logan megpuszilta Kyra hasát.Leültem Kendall és James mellé.Ők közben meccset néztek.Megpusziltam Kendallt és megfogtam a kezét.Vagy 2 órát ültem mellette,mikor álmos lett,így hazamentünk.Elköszöntünk a többiektől és mentünk.Mirci már rég aludt,amikor bementünk a házba.Felmentem fürödni,Kendall pedig utánam.Befeküdtem az ágyba és néztem a Family Guy-t.Megjött Kendall és csatlakozott.Ez a kedvenc rajzfilmje.Néztük,úgy hajnali 2-ig,amikor áramszünet lett.Utána hallottuk a villámlásokat is.Megijedtem,így odabújtam Kendallhez és megöleltem.Így,aludtam el úgy 30 perc múlva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése