2015. június 22., hétfő

11.Nyár vége,Suli eleje

A csajokkal minden nap együtt lógtunk és Kendall-lel is beszéltem vagy telefonon vagy skype-on.Hiányzik apa is meg persze a többi kedves szereplő.November végén lesz a premiere a sorozatnak.Már várom.Legalább ott látom majd.Ma szeptember elseje van,vagyis tanévnyitó.Olyan,rosszúl aludtam.Megijedtem reggel,a látványtól a tükörben.De látva az órát 2 órával előbb keltem,így megmostam és kivasaltam a hajam,kifestettem a körmöm és kivettem az ünneplőmet,hogy kivasaljam egy kicsit.Minden kész volt.A lányok is felkeltek.Legalább nem voltam egyedül.Ők is kész lettek 1 óra alatt és indultunk az egyetemre.Az egyetem a kollégium mögött van.Mindenki fehér ingben vagy blúzban és fekete nadrágban vagy szoknyában volt.Az igazgatónő beszélt a tanév kezdetéről és megjöttek az új fiúk és lányok is.Utána indultunk az órára.Első óra történelem volt,amit utálok.Második,harmadik,negyedik,ötödik órát is végig ültem.Hatodik óra nagyon fura volt.Volt egy fiú aki eddig nagyon tetszett mind a 2 évben de egy bökkenő volt,hogy ő nagyon menő.Minden lány odavan érte.Futottunk órán és Halston a fő ellenségem kirakta a lábát elém és elestem.
Jaj sajnálom jól vagy?Ugyanmár nem is érdekel!-mondta viháncólva
Jól vagyok-mondtam
Odajött hozzám Phil (menő csávó akibe szerelmes vagyok) és megkérdezte,hogy jól vagyok-e.Majdnem elolvadtam és láttam Halston fejét,ahogy majd fel nem robban.Vicces volt.Phil felsegített és futottunk tovább.Vége lett az órának és át is öltöztünk,mikor kiléptem sajnos Halstonnal együtt,akkor Phil ott állt az öltöző előtt.Halston már egyből a nyakába ugrott én nem törődve ezzel arrébb sétáltam,mikor egy nagy és puha kezet éreztem a csuklómon.Kiderült,hogy Phil rám várt.Megfordúltam és Phil állt előttem.Nagyon meglepődtem mikor elakart hívni randira.Nagyon szivesen igent akartam volna mondani,de nem szabadott,mert Kendall a pasim,így elutasítottam.Meglepődött,de bocsánatot kértem és elmondtam,hogy van pasim.
Akkor eljönnél velem moziba mint egy barát?-kérdezett avval a mosollyal amitől mindig elolvadok
Rendben de csak barátként-mondtam
Oké akkor ma este 7-kor várlak a suli előtt 1 fehér nagy BMW-vel
Oké-mondtam és elmentem
Felmentem a csajokhoz a szobába akkor elmondtam hogy elmegyek moziba Phillel.Egyből elrángattak és újra kisimították a hajam és felvettem a kedvenc ruhámat.6:47-kor lettem kész így vártam egy picit.56-kor elindultam és már láttam Philt a kocsijában.Megdicsérte,hogy milyen szép vagyok és kinyitotta a kocsi ajtaját nekem.Nagyon jó filmet néztünk és közben kukoricát ettünk és colát ittunk.Imádtam a filmet.Után még kocsikáztunk a városban és visszavitt a kollégiumba.Ő a szüleinél lakik nem koleszban.Megköszöntem az estét és indultam a kolesz felé,mikor megláttam a 3 sátánt.Megállítottak és kérdezősködtek.
Hol voltál Phillel?-kérdezte Halston
Közöd?
Sok!
Mi az a sok?
Ő a pasim!
Akkor miért hívott randira?
Szereted?
Van pasim!
Akkor ne az én pasimon lógj!
Csak barátok vagyunk!
Úgy is legyen!
Elengedtek végre?
Menjél!De nehogy meglássalak Phillel csókolózni!
Oké!
Ezekkel a szavakkal ott is hagytam őket.Nem is érdekel már Phil,mert nekem Kendall a pasim.Maximum Phillel barátok leszünk.Most,írok is Kendallnek,hogy ma nem tudunk beszélni és hogy hiányzik.Megírtam az SMS-t és beléptem a szobába.Minden lány ott ült az ágyon.Nagyon megijedtem.
Mi volt Phillel?-kérdezték egyszerre
Semmi,nagyon jó volt a mozi és nagyon jól is néz ki de nekem van pasim!-jelentettem ki
De jól érezted magad?-kérdezte Kyra
Persze,de barátok vagyunk.
Okés!-mondta
Jóéjt én mentem aludni!-jelentette ki egyszerre Ashley,Jennifer és Vanessa
Én még elmentem fürödni,kifésültem a hajam,megmostam a fogam és mentem is aludni.Nagyon jó volt a mai nap,de nekem Kendall kell nem Phil.Nagyon szeretem.De,hogy,hogy most érdeklem Philt,ha mindig átnézett rajtam?Mindegy,mert nekem úgy is Kendall kell.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése