2015. június 28., vasárnap

19.Diploma osztás és ház vétel

Teltek múltak a napok és a hónapok.Kendallnél voltam már őszi,téli és tavaszi szünetben is.Már csak egy hónap és vége a sulinak.Elrepült ez az év is.Várom Hollywood-ot.Divattervező leszek a suli után.Igaz,hogy én művészeti szakon fogok végezni.Lehet,hogy festő vagy fotós is leszek a divattervezés mellett.Eljön majd a ballagás ideje is.Már nagyon várom.
*EGY HÓNAPPAL KÉSŐBB*
Ma van a diplomaosztó napja.Nagyon ideges vagyok.Korán reggel felkeltünk,hogy elkészüljünk.
Ideges vagyok!-mondtam feszülten
Ne parázz!Minden rendben lesz!-mondták a többiek.
Erre egy kicsit jobban lettem.Mind a 6-an elkészültünk és el is indultunk.Görcsölt a hasam.Diplomaosztóra nem ünneplőben kellett menni.
*Ruhám*
Ezen a képen próbáltam vidám lenni.Nem kellett sok idő és már el is foglaltuk a helyünket.Mindenki ilyen ruhában volt mint én.
*Diplomaosztó*
Az igazgatónő is megkezdte a beszédét.
Kedves Diákok!
Ez a nap is eljött!Emlékszem,amikor még itt kezdtetek elsősként.A 4 év alatt mindenki megmutatta tehetségét.Valaki,rajzból,valaki történelemből,valaki pedig másban volt tehetséges.Most,pedig fáradjon ki Krisztina Fellows és mondja el a búcsúbeszédét.
Kimentem,elővettem a mappám és felolvastam a szövegemet.
Kedves Osztálytársaim,Tanárok,Hozzátartozók!
Örülök,hogy itt tanulhattam 4 évig!Sok mindenkit megismertünk ezek évek alatt.Sok emberrel kötöttünk barátságot és szövetséget!Sokan itt lettek először szerelmesek!A tanárok szokásait is megismertük!Mindenkinek sok sikert kivánok az életben és karrierében!
Ezekhez a szavakhoz sok tapsot is kaptam.Nagyon örültem neki,bár szerintem nem volt jó.
Milyen voltam lányok?-kérdeztem meg őket
Szuper!
Tényleg?
Tényleg!
Köszönöm ezt a szép beszédet Krisztina!Most pedig jöjjön a diplomák kiosztása!
Az igazgató mindenki nevét elmondta és még sok szép mondatot is mondott mindenkinek.
Krisztina Fellows,kitünő eredményéért,kitünő magatartásáért,szorgalmáért és sok versenyen való részvételéért!Amíg,kiballagtam,addig el is mondta az igazgató a hozzám fűzni valókat.
*Diplomám*

Az igazgatónő elmondta a többi diák nevét és odaadta nekik is a diplomát.Hála istennek mindenki átment.
Most a legjobb tanulónak szeretném odaadni ezt a 100$-os díjat,amivel beindíthajta karrierét!Ez a diák nem más mint...Krisztina Fellows!
Ezektől a mondatoktól lefagytam.Kimentem a díjamért és átvettem.Hatalmas meglepetés volt.Értelme volt,hogy éjjel-nappal tanultam.Most a karrieremhez is van egy kicsi pénz.Nem sok de nagyon jól fog jönni.Mindenki utána kapott virágot.
Most pedig megkérem,háromra dobják fel a sapkájukat!-mondta az igazgató
Felálltunk és elkezdtünk számolni háromig.
1..2..3!-sikoltottunk mindnyájan.
Ez a nap is megtörtént.Már alig várom,hogy divattervező legyek Hollywoodban.Az álmaim beteljesültek.Mindekitől elbúcsúztak a tanárok.Visszamentünk a koleszba és kezdtünk csomagolni.Persze,ugye már vége a sulinak így nem itt fogunk lakni.Mind a 9-en átöltöztünk és bepakoltunk.Már az évek során nagyon sok pénzt gyűjtöttünk össze.Pl.:versenyek,jótékonysági rendezvények,stb.Mindent bepakoltunk és átjöttek Halstonék is.Bekapcsoltuk a gépemet és elkezdtünk kutakodni ház után.Találtunk egy csodálatosat Hollywoodban és közel a Studio-hoz
Ez az!-kiáltottunk fel 
Megtaláltuk azt a házat,amiben lakni fogunk.Nekünk 100.000 dollárunk volt.Ez rengeteg pénz.Ez a ház 70.000$-ba kerül.
*Ház*
Egy csomó pénzünk marad még!Hát ez valami csodálatos!Imádom!Vegyük meg!-mondtam
Vegyük!
Itt van egy gomb,amit meg kell nyomni,hogy megvegyük a házat!-mutatott a gombra Sarah
Igazad van!Megnyomhatom?-kérdeztem a lányokat
Nyomd meg!
A gép ezt írta ki:ELADVA!
Ez a legjobb nap!Egy házban fogunk lakni!-üvöltöztünk
Várjatok,előbb felhívom ezt a telefonszámot és megbeszélek egy találkozót holnapra,mert úgy is holnap ott leszünk már Hollywoodba!-mondtam
Oké!
Felhívtam a számot és egy kedves hangú nő vette fel,megbeszéltem vele a találkozót holnap este 5-re.
Mit mondott?-kérdezték a többiek
Holnap 5-kor találkozunk!
Szuper!
Megfogtuk a bőröndjeinket és elmentünk elbúcsúzni mindenkitől.Ma indulunk Hollywoodba.Challen szülei elvittek a reptérre.Éppen,hogy odaértünk és megvettük a jegyeket már a hangoskimondó meg is szólalt:Kezdjék meg a beszállást a Hollywood-i járatra.Challen még elbúcsúzott a szüleitől és indultunk is.Már nagyon sokszor repültünk,így csak zenét hallgattunk.Én néztem még a felhőket is mert unatkoztam.Hamar oda is értünk.James várt minket a reptéren.
James!!-kiabálta Halston
Halston!!-kiabálta James
Megölelték egymást és csókolóztak.Nagyon cukik voltak.
Sziasztok lányok!-köszönt James
Szia!
Elindultunk a kocsija felé és elvitt a Studiohoz minket.Lerohantam Kendallt.Nagyon hiányzott már.Vanessa és Kyra is ezt tette.Ma még apunál alszunk de remélem holnap már az új házunkban fogunk.Ha persze megkapjuk.Még a fiúk forgattak,így mi addig megnéztük a jelenetet.A királyok sétánya cimű rész forgatását néztük meg.Imádom.Olyan jó lett.Minnesotában is néztem őket.Úgy este 9 felé lett vége a forgatásnak.Én Kendallnél alszok.Szóltam a lányoknak és apunak is.Hála apu belegyezett.Ő sohase volt szigorú.Kendall elvitt a kocsijával hozzá.Elmentem lefürödni és kiválsztottam egy pizsit a bőröndömből.Megegyeztünk a lányokkal,hogy majd csak akkor pakolunk  ki,ha az új házunkban fogunk lakni.
Hogy alakult a diplomaosztó?Bocsi,hogy nem mentem el-kérdezte
Jól és kaptam egy 100$-os díjat
Remek,mit fogsz majd venni belőle?
A karrieremhez tartogatom
Milyen karrier?
Divattervező leszek
Az tök jó és jól lehet vele keresni
Tudom!-mondtam
És hol fogsz lakni?-kérdezte Kendall
Holnap megyünk megbeszélésre és megvesszük a házat!
Milyen megbeszélés és kivel fogsz lakni?-csodálkozott
Megbeszéltük a ház tulajdonosával,hogy megszeretnénk nézni a házat!Én és a lányok fogunk benne lakni.Challen,Ashley,Vanessa,Kyra,Jennifer,Sarah,Samantha és Halston
Oh,már értem!És hogy néz ki a ház?-kérdezte
Bekapcsoltam a gépem és megmutattam a kiválasztott házat
Wow!Ez gyönyörű
Tudom!
Nem megyünk aludni?-kérdezte
De mehetünk
Lefeküdtünk egymás mellé és elaludtunk
*MÁSNAP*
Reggel egy kicsit meglepődtem.Kendall nem feküdt az ágyban.Lerohantam a földszintre és a konyhában találtam meg.Megkönnyebbültem.Engem hála istennek nem halott,így a háta mögé lopakodtam és átöleltem.
Jó reggelt baba!-köszönt
Baba?-kérdeztem
Ez,a név illik hozzád a legjobban.
Aranyos vagy!Mit csinálsz?-kérdeztem
Csinálok neked melegszendvicset és kakaót-mondta
Örülök mert éhes vagyok!-kuncogtam
Addig,menj el fürödni,ha akarsz.-mondta
Oké,20 perc és jövök-jelentettem ki
Várlak!
Elmentem fürödni.Egy jó forró fürdőt vettem.Nagyon jól esett.Bementem a szobába,megfogtam egy testápolót és bekentem magamat vele és utána felöltöztem.Amikor,lementem már finom illatok voltak.
*Ruhám*

Kész van a reggeli baba!-kiáltott fel nekem
Lerohantam a lépcsőn és megkaptam a reggelimet.Nagyon jól esett.
Nagyon szép az én barátnőm!-dicsérte meg a ruhámat
Köszi!-mondtam idegesen,de persze jól esett amit mondott de már félek a találkozótól,főleg,hogy megkapjuk-e a házat
Mi a baj?Látszik,hogy valami baj van!-kérdezte aggódva
Semmi!Hamarosan megnyugszom!
Rendben!Remélem nincs semmi baj!
Nincs!-mondtam megnyugtattva őt
Oké!-mondta
Kendall,nekem mennem kell a lányokhoz ha nem baj!Szia
Szia!-köszönt el
Kendall,elvinnél?Nem hoztam az autót!-kérdeztem
Persze,jövök!-mondta és beültünk az autóba.Az egész utat végigénekeltük,mert ő bekapcsolta a rádiót.Kiszálltam a kocsiból és bementem apu házába,mert a lányok még ott laknak.
Mizu?-kérdezték a lányok
Semmi!Veletek?-kérdeztem őket
Semmi!
Ashley,te együtt vagy Austinnal?-kérdeztem
Igen,de honnan ugrott elő ez a kérdés?
Nem tudom,de ő nem jön majd Hollywoodba?
Nem,mert nem tud!-mondta elkeseredve
Hogy hogy?-kérdeztük a lányokkal
Az apukája megtiltotta,de szerintem már mással van-mondta majdnem sírva
Miért lenne mással?-kérdeztem
Nézd ezt a képet!-mutatta meg Austin oldalán lévő képet,amin egy lány van és Austin
*Austin és a titokzatos lány*

Ettől,már Ashley nagyon berágott és felhívta Austint telefonon.Nem halottam,mert Ashley elment egy másik szobába.A telefonhívás után sírva jött vissza
Mi a baj hugi?-kérdeztem,persze Ashley nem a hugim de sokszor szólítom így a lányokat.
Szakított velem!-mondta sikítva
A kis szemét!-mondtam és elcsitítottam
Gyere hozok egy zsebit és töröld meg majd vele a szemed.-mondtam neki.Hoztam neki egy zsebit és inkább én töröltem meg vele a szemét,mert ő nem foglalkozott vele.
Köszi,Kriszti!Rád mindig számíthatok!-mondta ráhajtva a fejét a vállamra
Én is számíthatok rád és ezt egyébként se kell megköszönni.-mondtam neki
Sajnáltam szegényt,így mondtam neki,hogy feküdjön le az ágyára.Nekem úgy mindig jobb.Betakartam és elmentem neki csinálni valami kaját,de amikor visszaértem,már rég aludt.Így,én ettem meg a kajáját.A lányok addig,elmentek vásárolni a boltba pár cuccot,ha megéheznének.Ashley 4 órát aludt.Most 15:57 van.Így,felkeltettem Ashleyt és mindenki elment fésülködni,sminkelni,fogat mosni,felöltözni és még sok mást.Én lettem az első aki kész lett,így felhívtam a nőt,hogy hova is kell menni mert nem írtam fel és nem is jegyeztem meg a címet.Cím:Freedom street 7.Már tudtam hova kell menni.A lányok hamar készen lettek és beszálltunk az autóba.Beállítottam a GPS-t,mert nem tudom Hollywood utcáit.Az írta ki a GPS,hogy 34 percre van ez a cím.Beindítottam az autót és elindultunk.Az utakon nem szoktunk unatkozni és ez így sem volt másképpen.Jennifernek nagyon jó számai vannak a telefonjában,így az úton zenét hallgattunk.
Megérkeztünk!-sikítottam
Ilyen,házat csak az újságokban láttam.Becsöggetünk és már nyílt is a kapu.
Jó napot hölgyeim,én Olivia Taylor vagyok!Itt lakom!-köszönt
Jó napot,Olivia!-köszöntünk
Tegezhettek nyugottan!-mondta nekünk
Gyertek be!-mondta
Körbevezetett minket.Mindent megnéztünk.Nagyon tetszett nekünk a ház.
Hogy tetszik?-kérdezte
Imádjuk-mondtuk mind a kilencem
13 szoba,2 konyha,3 wc,4 tároló,5 emelet és 1 alagsor van amiben mosókonyha van.-mondta
Wow!Az jó sok.-lepődtem meg
Megszeretnék venni?-kérdezte
Magunkra hagyna 5 percig?-kérdeztem
Persze,csak nyugottan!-mondta és otthagyott minket
Mit szóltok?-kérdeztem a lányokat
Vegyük meg!-mondták mind a 8-an
Biztos?Senkisem ellenkezik?-kérdeztem
Dehogy is!Vegyük meg!-mondták
Rendben!
Visszahívtam Oliviát és elmondtuk,hogy megvesszük a házat.
Remek!Jöjjenek velem!-mondta és bevezetett minket a konyhába
Itt van egy papír,kérem olvassa el és ha megfelel akkor majd kérem a pénzt
Rendben!-mondtam a nőnek
Felolvastam a lányoknak és ők is elfogatták.Aláírtam a papírt.
Akkor kérnék szépen 70.000$-t
Adom!De miért adják el ezt a házat?-kérdeztem amíg megkerestem a borítékot a táskámban
Azért,kedvesem,mert nagyon sok pénzt lehet egy ilyen gyönyörű házzal keresni,ezért építettük fel!Én és a férjem evvel foglalkozunk!
Rendben!Tessék itt a pénz!-mondtam és átnyújtottam neki a borítékot
Megszámolta a pénzt és elment valahova.A kulcsokért ment.
Tessék,itt vannak a kulcsok!Mindegyik fel van cimkézve!-és átnyújtotta a kulcsokat
Köszönöm!-mondtam és elment
Ez a mi házunk!-kiabáltam és sírva fakadtam.Ezek örömkönnyek voltak.Elmentünk apuhoz és összepakoltunk.Apu otthon volt.
Apu,mi megyünk.-mondtam neki és megöleltem
Hova mész?-kérdezte
Vettünk a lányokkal egy házat,nem mondtam?-kérdeztem
Nem,de legyetek jók!Hol van ez a ház?-kérdezte
Nem messze a Studiotól!-mondtam és megpusziltam
Akkor látogass meg sokszor!-puszilta meg a fejemet
Rendben!De nekünk mennünk kell!Légy jó!Szia!-mondtam és hívtam egy taxit
Szia kicsim!-integetett nekem
Odaértünk a ház elé és kifizettük a taxit.Kinyitottam az ajtót és felmentünk az emeletre.Mindenki elfoglalt egy szobát.Én egy pink szobát választottam.Nem messze a lépcsőtől.
*Szobám*

Ez a szoba nagyon rózsaszín,de nekem ez a kedvenc színem.Kipakoltam a bőröndömet és bepakoltam a szekrénybe.Akartam,hogy Alexáék is itt lakjanak,de Alexa nem akarta,mert ő 1 éve vette a házát.Mindenki kipakolt és a folyosón futottunk össze.Mindannyian egyszerre léptünk ki a szobáinkból.
Ez a ház egyszerűen mesébe való.-mondta lágyan Sarah és Samantha
Nagyon is az és ez még pedig a mi otthonunk!-jelentettem ki
Berohantam a szobámba és elővettem a kedvenc pizsimet.
*Pizsim*
Imádom Snoopyt.Kirohantam a pizsimmel a kezemben és megkérdeztem,hogy mehetek-e fürödni.
Persze!Menj csak.-mondta Kyra
Vettem egy forró fürdőt.Olyan jól esett,ebben a hatalmas kádban.Kimentem a fürdőből a Snoopys pizsimben és a lányokat a nappaliban találtam meg,tv-t néztek.
Mit néztek?-kérdeztem kiváncsian
Jurrasic Park 2.
Azt imádoom-mondtam és leültem Kyra és Halston mellé.A reklám közben kérdeztem valamit a lányoktól.
Lányok,a maradék 30.000$-ból nem vennénk autót,mert az is kell párszor,ha valami olyat kell intézni.
De,nagyon jó ötlet lenne!-mondták
Örülök,akkor holnap menjünk el egy autószalonba és válasszunk egy autót.-mondtam lelkesedve
Rendben,akkor holnap elintézzük.-mondták a lányok
Akkor ezt megbeszéltük.-mondtam


Este 23 órakkor lett vége a filmnek.Mindenki álmosan ment fel a szobájába.Elköszöntünk egymástól és már nyitottuk ki a szobánk ajtaját.Én álmosan döltem le az ágyra.Pár perc kellett és aludtam is.Ez a ház dolog furcsa nekem még,de nagyon tetszik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése